Ugrás a tartalomra

Óvodai Dajka Szakképző Iskolánk

Óvodai Dajka Szakképző Iskolánk

Cégünk 2014. augusztus 26-án a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény értelmében engedélyezési eljárás kezdeményezett, mely sikeresen lezajlott.

A Kurzus Bt. felnőttképzési tevékenysége 2013. október 03-tól az E-000785/2014 nyilvántartásba vételi számon engedélyezett.

A Kurzus Bt. 1991 szeptemberében kezdte meg működését Szegeden. Az országban az elsők között kaptuk meg a jogot az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumtól saját tematika alapján lakberendező képzésre. Az első évben csak Szegeden, majd 1992-től szinte minden régióban elkezdtük a tanfolyamok szervezését. Akkor újdonságnak számított egy ilyen jellegű képzés, melynek előzménye a „Lakásból-otthon” című, 30 órás tanfolyam volt.

A piaci igényeknek megfelelően ma már nem csak lakberendezéssel, bútortervezéssel foglalkozunk, hanem a óvodai dajka képzéssel is.
Iskolánkban eddig közel 3000 résztvevő tett sikeres vizsgát.

Büszkék vagyunk arra, hogy az iskolánkban a sikeres vizsgázók aránya 100%-os.